Kedves Testvérek!
Hegedűs Zoltán testvérrel megbeszélve közzéteszem az alábbi levelét, hogy akinek az Úr a szívére terheli, imádkozzon értük.
Testvéri szeretettel:
Apostol Imre
Kedves Imre Bácsi!
Legutóbbi ott létemkor Imre Bácsinál, több mindenről beszélgettünk, a munkámról, annak nehézségeiről, feleségem munkájáról, annak nehézségeiről, hogy a munkáltató mennyire kihasználja a dolgozóit, (feleségemet is) nem biztosítja az alapfeltételeket: reggeli-, ebédszüneteket, mosdóba járást.
Beszélgettünk Máté fiamról is, aki akkor külföldön (Ausztriában) dolgozott.
Imre Bácsival egyet értve, én is úgy láttam, jó lenne, ha feleségem, és fiam is velem dolgoznának.
Ezt a tervemet többször is megemlítettem a fiamnak, de ő nem akarta, mert Ausztriában többet kereshet. De jött a koronavírus, megszűnt a kinti munka, haza kellet jönnie.
A körülmények úgy hozták, mivelhogy valahol dolgozni kell, hogy azóta velem dolgozik, aminek én nagyon örülök.
A koronavírussal kapcsolatban, eszembe jutott egy, a mi köreinkben ismert történet. Csak a lényeget mondom: "honnan tudod hogy jó? honnan tudod hogy rossz?” *
Egy Ige van a szívemben Malakiás 4,6: „És az atyák szívét a fiakhoz fordítja, a fiak szívét az atyákhoz”
Úgy gondolom, hogy a fiammal való közös munka megteremtheti annak lehetőségét, hogy feleségem is velem dolgozzon.
Arra kérem a testvéreket, imádkozzanak értünk, hogy az Úr áldja meg a mi munkánkat, életünket.
Testvéri szeretettel:
Hegedűs Zoltán
* A történetet leírom, hátha valaki nem ismerné, vagy nem tudta azonosítani:
Egy olyan történetet szeretnék elmondani, amely azt példázza, hogy akik Istent szeretik, azoknak minden a javukra van.
Csen apó történetének a híre messze vidékre eljutott. Kivételesen bölcs embernek ismerték, akit azonban nem mindig tudtak megérteni.
Így történt akkor is, amikor Csen apó egyetlen lova elveszett az erdőben. Valahogy elszabadult, és úgy elnyargalt, hogy nyoma veszett. Este jöttek a szomszédok, hogy kifejezzék együttérzésüket a nagy bajban. Az apó azt kérdezte tőlük: „Honnan tudjátok, hogy ez baj?” A szomszédok összenéztek, nem értették. Hogyne lenne baj, hiszen az öreg kenyérkeresete veszett el.
Alig telt el egy nap, bámulatos esemény következett. Csen apó lova hazajött négy vadlóval együtt, akikkel valahol a vadonban összebarátkozott. Az apó gyorsan becsukta a kaput, és beterelte a lovakat az istállóba. Jöttek is a szomszédok, hogy sok szerencsét kívánjanak, hiszen Csen apónak nagy jó jutott osztályrészül. „Honnan tudjátok, hogy ez jó?” – kérdezte az öreg. A falubeliek csodálkoztak, hiszen ennyi lóval a falu első gazdája lett Csen apó.
Másnap Csen apó fia elkezdte betörni, megszelídíteni a vadlovakat, közben az egyik úgy levetette magáról, hogy eltört a lába. Csúnya, nyílt törés lett. Újra jöttek a szomszédok, igazi, keleti részvéttel, hogy ebben a bajban melléjük álljanak. ,,Honnan tudjátok, hogy ez baj?” – kérdezte megint Csen apó. A szomszédok megdöbbentek, hogy egyetlen fia állapotára ilyet mer mondani.
Közben a nagy csendet odakintről kétségbeesett jajgatás törte meg. Kiderült, hogy a postás jár a faluban, és behívókat visz szét a legényeknek, mert kitört a háború. Csen apóékhoz is hozta a behívót. ,,Micsoda szerencse! – mondták a szomszédok. – Ennek a fiúnak nem kell bevonulnia katonának!”
,,Honnan tudjátok, hogy ez szerencse?” – mondta megint Csen apó. De ez már sok volt a szomszédoknak! Felálltak, és szó nélkül hazamentek. Ki-ki gondolta a magáét.
Csen apóék orvosért küldtek, és jött is a missziós orvos. Sínbe tette a törött lábat, majd olvasott nekik az evangéliumból. A család fogékony szívvel hallgatta, megismerték Jézus Krisztust, az ő Megváltójukat. Isten szeretete megragadta az egész családot.
,,Ez igen, ez már szerencse!” – újságolta most már Csen apó mindenfelé.
(Ungár Aladár: ,,Íme, az ajtó előtt állok” c. könyvéből)